Elmarad az egyesület őszi rendezvénye

Sajnálattal közöljük, hogy az egyesület eddig megszokott őszi, egynapos visegrádi rendezvénye elmarad.  Mint korábban több alkalommal, most is a legújabb kutatásokról terveztünk beszámolókat. A várásatások számának csökkenése és a tavasszal e témában már megtartott előadások miatt azonban nem vállalkozott kellő számú előadó az újabb eredmények bemutatására.  Emellett a múzeum a hagyományos október végi időpontban nem tudta biztosítani a fűthető előadótermet, s más helyszínt végül nem kívántunk választani. Gőzerővel dolgozunk, hogy 2023-ban Veszprémben az eddigiekhez hasonlóan sikeres vándorgyűlést szervezzünk.

A Castrum Bene Egyesület vezetősége

Castrum 23 (2020/1-2.)

A szám tartalma:

TANULMÁNYOK
JURAJ BELAJ: Lovagrendi várak és erődítmények Horvátországban – kutatási helyzetkép
NAGY SZABOLCS BALÁZS: Sírok a várudvaron. Középkori temetőkre épült várak és az ősök emlékezete
FELD ISTVÁN: Várak a terepen – várak az írott forrásokban

KUTATÁSI JELENTÉSEK
BERTA ADRIÁN: Rövid beszámoló a Dombóvár-Gólyavár területén 2017 és 2019 között végzett régészeti kutatásokról
MOLNÁR ISTVÁN: A kaposvári vár régészeti kutatása 2019-ben
PÁTKAI ÁDÁM: Beszámoló a nagyvázsonyi várban végzett 2017-18. évi feltárásokról
HORVÁTH TÜNDE-SZILASI ATTILA-TÓTH BALÁZS: Salgótarján-Baglyaskő középkori várhely 2019. évi kutatása
SZÜCSI FRIGYES-SZŐLLŐSSY CSILLA: Székesfehérvár, Jókai Mór u. 14. 2019. évi tervásatásának eredményei
JUAN CABELLO: A tari udvarház 2019. évi kutatása
SZÖRÉNYI GÁBOR ANDRÁS: Uppony-Földvár

VÁRAK ZÓLYOM (ZVOLEN) KÖRNYÉKÉN
NOÉMI BELJÁK PAŽINOVÁ: Dobronya
NOÉMI BELJÁK PAŽINOVÁ – PAVOL MALINIAK: Zólyom, várkastély
JÁN BELJÁK – NOÉMI BELJÁK PAŽINOVÁ: Zólyom, Pusztavár
NOÉMI BELJÁK PAŽINOVÁ: Petyusa vára
KRISTINA KUČERÁKOVÁ – NOÉMI BELJÁK PAŽINOVÁ: Saskő
RATIBOR MAZÚR: Revistye
JOZEF LABUDA: Selmecbánya, Óváros

A teljes szám letölthető itt.

Megjelent a Castrum 25. (2022/1-2.) száma

A szám tartalma

KUTATÁSI JELENTÉSEK

WOLF MÁRIA: Újabb kutatások az abaújvári várban
MOLNÁR ISTVÁN: Beszámoló a berzencei várnál 2021-ben végzett feltárásról
BAKOS GÁBOR: Kutatások Fony-Amadévárban: egy elfeledett erősség 14. századi ostromának története
K. NÉMETH ANDRÁS: Simontornya török és kuruc kori külső palánkjának feltárása (2019-2020)
MOLNÁR CSILLA – LÖFFLER ZSUZSANNA: Újabb adatok a szegedi vár északi faláról
BORUZS KATALIN Jelentés a Visegrád Sibrik-dombi erődítmény 2021-ben végzett kutatásáról

VÁRAK TOLNÁBAN ÉS SOMOGYBAN

BERTA ADRIÁN: Dombóvár, Szigeterdő
BERTA ADRIÁN: Dombóvár, Gólyavár
MOLNÁR ISTVÁN: A kaposvári vár
MOLNÁR ISTVÁN: A kaposszentjakabi bencés apátság
BERTA ADRIÁN: A döbröközi vár
K. NÉMETH ANDRÁS: A tamási vár
FELD ISTVÁN: Az ozorai vár
FELD ISTVÁN: A simontornyai vár

A kötet az egyesület rendezvényein, illetve Hegyi Dóránál (hegyidora12@gmail.com) kapható.

BESZÁMOLÓ A CASTRUM BENE EGYESÜLET 2021. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A CASTRUM BENE 2021. ÉVI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA

Grafikai kiállítás Koppány Tibor munkásságából Sümegen

Koppány Tibor (falkutató, építészmérnök, több védett műemlék épület helyreállításának tervezője) sümegi munkásságát mutatja be a Püspöki Palota új időszaki kiállítása, melynek megnyitójára szeretettel várnak Mindenkit 2022. május 28-án, 16 órára.

„Kezdettől fogva műemlékes építész vagyok…
A gyakorlat mellett örömmel merültem bele abba a történeti háttérbe is, amelyben az épületeket létrehozták.”
(Koppány Tibor)

A kiállítást megnyitja: László Csaba (régész), fuvolajátékával kíséri: Pál Tímea.

(A rendezvényre a belépés ingyenes. További információ: +36 30 095 7062)

Jelentkezési lap és program az egyesület 2022. évi vándorgyűlésére Dombóváron

CASTRUM BENE EGYESÜLET 26. VÁNDORGYŰLÉSE
 DOMBÓVÁR 2022

A jelentkezési lap és a vándorgyűlés programja az alábbi linken letölthető:
Jelentkezési_lap_és_program_2022

 

PROGRAM

 

 2022. június 17. (péntek)

14.00-17.00. előadások: A dél-dunántúli várkutatás újabb eredményei
K.Németh András: Kiegészítések a Tolna megyei vártopográfiához. Ismeretlen várak, új lokalizációk, fémleletek
Varga Máté – Molnár István: Somogyi várak kutatása 2005-2022 között
Molnár István: Berzence várának kutatása
Gere László: A szigetvári vár régészeti kutatásainak eredményei
Berta Adrián: A Tolna megyei Dombó várának régészeti kutatása

17.00. Dombóvár-Gólyavár és Dombóvár-Szigeterdő erősségeinek megtekintése (autóbusszal)

2022. június 18. (szombat)

9.00- 15.30 előadások: A Budavári Kft. – Várkapitányság Zrt. várkutatásai, 2018-2021
Fullár Zoltán: Várak, kastélyok és a ház a mesterséges tó mesterséges szigetén
Hegyi Dóra-Szoboszlay Gergely: Újabb adatok a budai vár nyugati kertjeinek közlekedési rendszeréhez
Magyar Károly: Várfalak mentén – Feltárások a budavári palota déli várfalainál (2021-22)
Klembala Zsombor-Mesterházy Gábor-Stibrányi Máté: Régészeti geofizikai kutatások épített környezetben. Felmérések a budai vár területén 2020-2021 között
Szabó Renáta-Fullár Zoltán: A Gellérthegy egykori építményeinek régészeti kutatása
Hegyi Dóra-Kékesi Márk-Kristóf Virág: A középkori veszprémi vár az újabb kutatások tükrében
Hegyi Borbála-Jablonkai Dávid: Újabb régészeti adatok Sárospatak történetéhez
Nádai Zsófia-Jakab Attila: Kutatások a kisvárdai várban

15.30. Autóbuszos tanulmányút a kaposvári várhoz és a kaposszentjakabi kolostorhoz

2022. június 19. (vasárnap)

9.00-17.00 Autóbuszos tanulmányút Döbrököz – Tamási – Ozora – Simontornya váraihoz
(Simontornyán vonatcsatlakozás Budapest felé: 17.11.,17.27.)

 

 

 

 

Előzetes program – az egyesület 2022. évi vándorgyűlése

Az egyesület 2022. évi vándorgyűlése

Sajnos a szlovákiai kollegák ebben az évben sem tudnak fogadni bennünket, így a már két alkalommal is elhalasztott vándorgyűlésünk számára új helyszínt kellett választani az egyesület vezetőségének – miközben reméljük, hogy a következő évek során egyszer csak eljutunk Zólyomba! Az idei rendezvény helyszíne így a két középkori erősséggel is rendelkező Dombóvár lesz. Az előzetes program alább  olvasható, a jelentkezési lapot  április végig küldjük ki a tagoknak illetve tesszük fel a honlapra.  Az elmaradt zólyomi vándorgyűlésre befizetett összegek természetesen beszámításra kerülnek az idei rendezvény költségeibe.

 

A CASTRUM BENE EGYESÜLET 26. VÁNDORGYŰLÉSE

 DOMBÓVÁR, 2022. június 17-19.

Előzetes program

2022. június 17. (péntek)
14.00-17.00. előadások: A dél-dunántúli várkutatás újabb eredményei
Németh András: Kiegészítések a Tolna megyei vártopográfiához. Ismeretlen várak, új lokalizációk, fémleletek
Varga Máté – Molnár István: Somogyi várak kutatása 2005-2022 között
Molnár István: Berzence várának kutatása
Berta Adrián: A Tolna megyei Dombó várának régészeti kutatása

17.00  Dombóvár-Gólyavár és Dombóvár-Szigeterdő erősségeinek megtekintése

2022. június 18. (szombat)
9.00- 15.30 előadások: A Budavári Kft. – Várkapitányság Zrt. várkutatásai, 2018-2021
Fullár Zoltán: Várak, kastélyok és a ház a mesterséges tó mesterséges szigetén
Hegyi Dóra-Szoboszlay Gergely: Újabb adatok a budai vár nyugati kertjeinek közlekedési rendszeréhez
Magyar Károly: Várfalak mentén – Feltárások a budavári palota déli várfalainál (2021-22)
Klembala Zsombor-Mesterházy Gábor-Stibrányi Máté: Régészeti geofizikai kutatások épített környezetben. Felmérések a budai vár területén 2020-2021 között
Szabó Renáta-Fullár Zoltán: A Gellérthegy egykori építményeinek régészeti kutatása
Hegyi Dóra-Kékesi Márk: A középkori veszprémi vár az újabb kutatások tükrében
Hegyi Borbála-Jablonkai Dávid: Kutatások a sárospataki vár keleti városfala mentén
Nádai Zsófia-Jakab Attila: Kutatások a kisvárdai várban

15.30  Autóbuszos tanulmányút a kaposvári várhoz és a kaposszentjakabi kolostorhoz

2022. június 19. (vasárnap)
9.00-17.00 Autóbuszos tanulmányút Döbrököz – Tamási- Ozora- Simontornya  váraihoz

(Simontornyán vonatcsatlakozás 17.11.,17.27.)

 

Castrum 22 (2019/1-2)

Tartalomjegyzék

Tanulmányok
SILVIJA PIS: Várkutatás a kortárs horvát történetírásban: kérdések és kihívások 7-14
ANDREJ JANEŠ:  Közép- és Észak-horvátország várainak, mottéinak és udvarházainak legújabb régészeti kutatásai és állagmegóvási munkái 15-33
TATJANA TKALČEC: A nemesség várai és kisebb erődített lakóhelyei Észak-Horvátországban az újabb régészeti adatok tükrében 35-53
GILLICH OLIVÉR: A tatai vár építéstörténete 55-80
KANÁSZ VIKTOR: Kanizsa 1601-es ostromának itáliai forrásairól és emlékeiről 81-94
VÉGH FERENC: Csáktornya várának ismeretlen alaprajza 95-107

Műhely
BILKEI IRÉN: Késő középkori és kora újkori zalai várak az okleveles forrásokban 109-124
FÜLÖP ANDRÁS: A kaposvári végváriak szőlőhegyi szabályzata és várrendtartása a 17. század végéről 125-140

Kutatási jelentések
TEREI GYÖRGY – TAKÁCS ÁGOSTON: Feltárás a Budapest I. Táncsics M. u. 9. sz. telken, az Erdélyi bástya területén 141-145
MISKOLCZI MELINDA: A diósgyőri vár 2018. évi régészeti feltárásának 
eredményei 147-158
PÁNYA ISTVÁN – ROSTA SZABOLCS: Dunapataj-Szentkirály palánkvára 2016-17. évi kutatásainak összefoglalása 159-170
VÁNDOR LÁSZLÓ:  Előzetes jelentés Őrtilos-Zrinyi-Újvár területén végzett régészeti feltárásról (2016-2017) 171-190
GÁL VIKTOR: Szögliget-Szádvár 2018. évi régészeti kutatásainak eredményei 191-214

Várak Pest megyében
MAG HELLA: A váci vár 215-220
KOVÁCS GYÖNGYI:  Ipolydamásd, vár 221-224
FELD ISTVÁN: A csővári vár 225-231
TEREI GYÖRGY: Galgahévíz-Szentandráspart 233-235
FELD ISTVÁN:  A solymári vár 237-241

A teljes szám letölthető itt

Az egyesület 2022. évi rendezvényei

Az egyesület vezetősége azzal számol, hogy a már két alkalommal is elhalasztott zólyomi vándorgyűlés megszervezésére 2022-ben végre lehetőség adódik. Ha ezt a vendéglátó szlovákiai kollegák a következő év első hónapjaiban még nem tudják garantálni, egy magyarországi helyszínt fogunk választani a hagyományos két és fél napos rendezvényünkhöz. Emellett megrendezzük a szokásos egynapos összejövetelünket is, melyen a várkutatás új eredményeit kívánjuk bemutatni. Kérjük, mindezekkel kapcsolatban kísérjék figyelemmel honlapunk híradásait!